Sokakban merül fel az a kérdés, hogy hogyan kezdődik el az élet egy Bentlakásban.Ezzel a cikkel szeretnénk bemutatni, hogy hogyan történik ez nálunk a székelyudvarhelyi Református Diákotthonban.
A kicsik, de a kilencedikesek is, félelemmel bár, de kíváncsian várták az iskolakezdést. Féltek, hogy elkerülnek otthonról, de ugyanakkor örvendtek is mindennek. Kíváncsian várták, hogy milyen az a bentlakás, amelyről az a hír terjeng, hogy olyan, mint egy „börtön”.
Érdeklődve várták, hogy milyenek az itt tartott reggeli és esti áhítatok, hogy milyen lehet 120 diákkal közösségben élni.
Mindezt végiggondolva mégsem tudták felfogni azt, hogy egyedül maradnak szülők, barátok nélkül az idegenben. Ez csak akkor tudatosul bennük, amikor ott állnak a járdán integetve a szülőknek, akik hazafele mennek. Így voltam ezzel én is, és így voltunk mindannyian. Kisírt szemekkel jöttünk fel, jöttek fel az idén is az újjak. Szégyellték magukat, hogy sírtak, pedig az nem szégyen, ha valaki szereti a szüleit, az embertársait. Kisírt szemekkel léptek be a hálókba,ahol már szüleikkel együtt berendezték a ruhásszekrényt. De most jött csak az igazi feladat. Megismerni egymást, beszédhelyzetbe kerülni a szobatársakkal. Mindazoknak, akiknek nem volt ismerősük a szobában ez volt a legnehezebb. Ilyenkor egy diáknak egyszerre több dologra kell figyelnie. Ügyelnie kell, hogy ne mondjon valami hülyeséget, hogy ne legyen beképzelt, mivel mindig az első benyomás a legfontosabb. Első este általában senki sem éhes, senki sem vacsorázik, mindenki jóllakott az utazással, az ismerkedéssel.
Az első áhítatot nagy feszültséggel várja mindenki. Az újakban az a gondolat merül fel, hogy milyen is lehet az első áhítat, hogy mit kell ott csinálni, hogyan kell ott viselkedni. A régiek pedig azért várják, mert itt ismernek régi társikra, barátaikra. Itt tudatosul bennünk, hogy milyen jó ismerős arcokat látni. Első este mindenki „honfoglal”. Habár az áhítat este 9-kor kezdődik, mindenki a teremben van már 8,45-kor. A régiek a megszokott helyükre ülnek és maguk mellé veszik az új szobatársakat is.
Az a 15 perc egy nagy hangzavar. A „kicsik„ ámulattal hallgatják az áhítatot. Nem gondolták, hogy ilyen. A legtöbben egy unalmas misének, istentiszteletnek képzelték, és helyette egy hangulatos 20 percet kaptak. Ekkor ismerjük meg a nevelőket. Habár bemutatkoznak, neveiket úgysem jegyezzük meg
A lefekvés 22 órakor van. Ez az első dolog, ami változik az otthonhoz képest. Villanyoltás után minden szobában beszélgetés van, amelyekbe szép lassan bekapcsolódnak az új diákok is. Az első iskolai naphoz érkeztünk ezzel. Az ébresztő után minden új diák kipattan az ágyból, megmosakszik, és utána nem tudja: mi tévő legyen. Ekkor tanulják meg az első trükköt a régiektől. Elég idő marad akkor is, ha 8 perccel az áhítat előtt kelnek fel. Az első iskolai nap után minden új kisírt szemmel ül az ágyán és panaszkodik, hogy milyen az osztályfőnöke, milyenek az osztálytársak. Ilyenkor egy mosoly, egy vigasztaló szó nagy mértékű változást hoz hangulatukban.
A lefekvés 22 órakor van. Ez az első dolog, ami változik az otthonhoz képest. Villanyoltás után minden szobában beszélgetés van, amelyekbe szép lassan bekapcsolódnak az új diákok is. Az első iskolai naphoz érkeztünk ezzel. Az ébresztő után minden új diák kipattan az ágyból, megmosakszik, és utána nem tudja: mi tévő legyen. Ekkor tanulják meg az első trükköt a régiektől. Elég idő marad akkor is, ha 8 perccel az áhítat előtt kelnek fel. Az első iskolai nap után minden új kisírt szemmel ül az ágyán és panaszkodik, hogy milyen az osztályfőnöke, milyenek az osztálytársak. Ilyenkor egy mosoly, egy vigasztaló szó nagy mértékű változást hoz hangulatukban.
Az első hét minden napja szinte egyformán telik el, azzal a különbséggel, hogy mindenki napról-napra egyre több barátot szerez. Ezek a barátságok a közös játékok és a szombat délutáni programok során mélyülnek el. Az első hazamenetel után mindenkinek könnyezik a szeme, amikor újra vissza kell jönni, de ez idővel elmarad. Ahogy egy „vén diák” tanácsolta az újaknak:
